A mögöttünk hagyott hétvégén 120 páros versengett egymással a II. Hell Diósgyőr Rallyn. A HUMDA Országos Rally Bajnokság második futamát végül a miskolci Német Gábor, Németh Gergely kettős nyerte meg, megelőzve a Turán Frigyes, Zsíros Gábor és a harmadik helyen zárt Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt kettőst.
A nyitó napon lezajlott látványos rajtceremónia után szombaton már megkezdődött az éles küzdelem a II. Hell Diósgyőr Rallyn. Az első napon négy bajnoki osztályban összesen 120 páros feszült egymásnak, a programban pedig hat gyorsasági teljesítése szerepelt. Az első kör Turán Frigyes és Zsíros Gábor fölényét hozta. A Volkswagennel induló kettős mindhárom pályán a leggyorsabbnak bizonyult, a futam elején több mint kilenc másodperces előnyt szereztek. A nap második felében azonban a hazai pálya ismeretével rendelkező Német Gábor vette kézbe az irányítást. A miskolci ralis összetettben már Mályinkán átvette a vezetést, amit a nap végéig nem is engedett ki a kezéből. A DVTK Stadionnál felállított szervizparkba úgy érkeztek vissza, hogy közel hét másodperccel álltak az abszolút értékelés élén.
- Fantasztikus napon vagyunk túl, pedig az első körben egy kicsit puhának éreztem az autót – mondta a futamot vezető Német Gábor. – A szervizben ezt orvosoltuk, módosítottunk a beállításokon, ami egyértelműen meghozta az eredményét. A tempós részeken sokkal jobb, stabilabb lett a Skoda, ami kellett ahhoz, hogy a napot megnyerjük. Mályinkán pályafutásom első szakaszgyőzelmét értem el, amit egy picit meg is könnyeztem, de természetesen ettől jóval nagyobb terveink vannak ezen a hétvégén.
Fél távnál Turán Frigyes állt a dobogó második fokán, elsősorban azért, mert egy lassító érintése miatt tíz másodperces büntetést kapott. Harmadikként Klausz Kristóf zárta a napot, az autójának viszont műszaki gondjai voltak, ezért értékesnek tartotta ezt a pozíciót, és abban bízott, hogy a Skodája a folytatásban is versenyképes marad.
A másod – és a harmad osztály mezőnyének egynapos programot írt ki a rendező, ezért számukra, szombaton befejeződött a küzdelem. Az ORB2-ben Rónavölgyi Endre és Aczél András (Honda Civic Type-R) győzött valamivel több, mint hat másodperces előnnyel, míg az ORB3 értékelését bő ötven másodperces különbséggel Bévárdi Péter és Kanász Cintia (Lada 2101) bizonyult a legjobbnak.
De vissza az első osztályhoz. Vasárnap a győzelemért külön csatát vívott egymással Német Gábor és Turán Frigyes. A két éllovas mindvégig néhány másodpercen belül autózott a másikhoz képest, addig a többiek tisztes távolból követték őket. A záró kör előtt a miskolci ralis előnye öt másodperc volt a Turánhoz képest, amit nem hogy megtartott, de még növelni is tudott. Német Gábor ralis pályafutása során először nyert abszolútban bajnoki futamot. Ráadásul mindezt hazai környezetben tette.
- Érzelmi szempontból számomra nagyon erősek ezek a pillanatok – fogalmazott a futam céldobogóján Német Gábor. – Turán Frigyes hatalmas csatára késztetett mindket, és voltak olyan periódusok, amikor nem gondoltam, hogy sikerült az álmomat valóra váltani. A végén összejött és mérhetetlenül boldog vagyok. Az első győzelem egyébként is különleges lett volna, így viszont végképp, hogy hazai környezetben értem el ezt az eredményt. Köszönöm mindenkinek, aki segített ebben.
A II. Hell Diósgyőr Rally ezüstérmét Turán Frigyes és Zsíros Gábor szerezte meg, akiknek végzetesnek bizonyult egy lassító érintés, hiszen ha nincs a 10 másodperces büntetés, akkor tizedekkel, de győztek volna. Az év első aszfaltos viadalán Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt lett a harmadik. Az Országos Rally Bajnokság június közepén folytatódik. Akkor a mezőny a Historic Európa bajnokságnak is részét képező Mecsek Rallyn találkozik egymással.
A II. Hell Diósgyőr Rally végeredménye
- Német Gábor, Németh Gergely (Skoda Fabia R5 Rally2) 1:18,07,2
- Turán Frigyes, Zsíros Gábor (Volkswagen Polo R5) +9,6
- Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt (Skoda Fabia R5) +1:16,4
- Klausz Kristóf, Papp Tamás (Skoda Fabia Rally2 Evo) +1:29,4
- Trencsényi József, Verba Gábor (Skoda Fabia) +3:20,1
- Tóth Tibor, Szabó József (Skoda Fabia R5) +3:59,2