Német Gábor lett Diósgyőr bajnoka

2024. május 29. | Hírek

A mögöttünk hagyott hétvégén 120 páros versengett egymással a II. Hell Diósgyőr Rallyn. A HUMDA Országos Rally Bajnokság második futamát végül a miskolci Német Gábor, Németh Gergely kettős nyerte meg, megelőzve a Turán Frigyes, Zsíros Gábor és a harmadik helyen zárt Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt kettőst. 

A nyitó napon lezajlott látványos rajtceremónia után szombaton már megkezdődött az éles küzdelem a II. Hell Diósgyőr Rallyn. Az első napon négy bajnoki osztályban összesen 120 páros feszült egymásnak, a programban pedig hat gyorsasági teljesítése szerepelt. Az első kör Turán Frigyes és Zsíros Gábor fölényét hozta. A Volkswagennel induló kettős mindhárom pályán a leggyorsabbnak bizonyult, a futam elején több mint kilenc másodperces előnyt szereztek. A nap második felében azonban a hazai pálya ismeretével rendelkező Német Gábor vette kézbe az irányítást. A miskolci ralis összetettben már Mályinkán átvette a vezetést, amit a nap végéig nem is engedett ki a kezéből. A DVTK Stadionnál felállított szervizparkba úgy érkeztek vissza, hogy közel hét másodperccel álltak az abszolút értékelés élén. 

  • Fantasztikus napon vagyunk túl, pedig az első körben egy kicsit puhának éreztem az autót – mondta a futamot vezető Német Gábor. – A szervizben ezt orvosoltuk, módosítottunk a beállításokon, ami egyértelműen meghozta az eredményét. A tempós részeken sokkal jobb, stabilabb lett a Skoda, ami kellett ahhoz, hogy a napot megnyerjük. Mályinkán pályafutásom első szakaszgyőzelmét értem el, amit egy picit meg is könnyeztem, de természetesen ettől jóval nagyobb terveink vannak ezen a hétvégén. 

Fél távnál Turán Frigyes állt a dobogó második fokán, elsősorban azért, mert egy lassító érintése miatt tíz másodperces büntetést kapott. Harmadikként Klausz Kristóf zárta a napot, az autójának viszont műszaki gondjai voltak, ezért értékesnek tartotta ezt a pozíciót, és abban bízott, hogy a Skodája a folytatásban is versenyképes marad. 

A másod – és a harmad osztály mezőnyének egynapos programot írt ki a rendező, ezért számukra, szombaton befejeződött a küzdelem. Az ORB2-ben Rónavölgyi Endre és Aczél András (Honda Civic Type-R) győzött valamivel több, mint hat másodperces előnnyel, míg az ORB3 értékelését bő ötven másodperces különbséggel Bévárdi Péter és Kanász Cintia (Lada 2101) bizonyult a legjobbnak. 

De vissza az első osztályhoz. Vasárnap a győzelemért külön csatát vívott egymással Német Gábor és Turán Frigyes. A két éllovas mindvégig néhány másodpercen belül autózott a másikhoz képest, addig a többiek tisztes távolból követték őket. A záró kör előtt a miskolci ralis előnye öt másodperc volt a Turánhoz képest, amit nem hogy megtartott, de még növelni is tudott. Német Gábor ralis pályafutása során először nyert abszolútban bajnoki futamot. Ráadásul mindezt hazai környezetben tette. 

  • Érzelmi szempontból számomra nagyon erősek ezek a pillanatok – fogalmazott a futam céldobogóján Német Gábor. –  Turán Frigyes hatalmas csatára késztetett mindket, és voltak olyan periódusok, amikor nem gondoltam, hogy sikerült az álmomat valóra váltani. A végén összejött és mérhetetlenül boldog vagyok. Az első győzelem egyébként is különleges lett volna, így viszont végképp, hogy hazai környezetben értem el ezt az eredményt. Köszönöm mindenkinek, aki segített ebben. 

A II. Hell Diósgyőr Rally ezüstérmét Turán Frigyes és Zsíros Gábor szerezte meg, akiknek végzetesnek bizonyult egy lassító érintés, hiszen ha nincs a 10 másodperces büntetés, akkor tizedekkel, de győztek volna. Az év első aszfaltos viadalán Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt lett a harmadik. Az Országos Rally Bajnokság június közepén folytatódik. Akkor a mezőny a Historic Európa bajnokságnak is részét képező Mecsek Rallyn találkozik egymással. 

A II. Hell Diósgyőr Rally végeredménye

  1. Német Gábor, Németh Gergely (Skoda Fabia R5 Rally2) 1:18,07,2
  2. Turán Frigyes, Zsíros Gábor (Volkswagen Polo R5)  +9,6
  3. Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt (Skoda Fabia R5) +1:16,4
  4. Klausz Kristóf, Papp Tamás (Skoda Fabia Rally2 Evo) +1:29,4
  5. Trencsényi József, Verba Gábor (Skoda Fabia)  +3:20,1
  6. Tóth Tibor, Szabó József (Skoda Fabia R5)  +3:59,2

Friss hírek

32. Veszprém Rally Beérkezett nevezések listája

32. Veszprém Rally Beérkezett nevezések listája

Kedves Versenyzőink! Tekintettel az év eleji ügyintézés szűkös határidejeire a 32. Veszprém Rally nevezési zárlata 2026.03.14. szombat éjfélig meghosszabbításra került. Az eddig beérkezett nevezések listája ITT tekinthető meg. Köszönjük szépen az eddig nevezett...

32. Veszprém Rally Versenykiírás

32. Veszprém Rally Versenykiírás

Megjelent a várva-várt szezonnyitó 32. Veszprém Rally Versenykiírása. The Supplementary Regulations for the long-awaited season opening 32nd Veszprém Rally has benn published.

Módosított RVSZ 2026

Módosított RVSZ 2026

Jóváhagyásra került a 2026. évi módosított Rallye Versenyek Szabályai. A változásokat piros színnel jelöltük.