Finn győzelem és váratlan magyar sikerek a Rally Hungaryn

2025. május 19. | Hírek

Nagy sikerrel került megrendezésre a hazai rallysport legrangosabb eseménye a Staff House Rally Hungary mely az FIA Rally Európa bajnokság idei második fordulója és a 31. Veszprém Rally-ként a HUMDA Országos Rally Bajnokság szintén második fordulója is volt egyben. Az ERC értékelésében hét magyar párosnak is szurkolhattunk. Az összesen száz autót számláló mezőnyben ott volt Magyarország legközönségkedvencebb WRC-je Bútor Róberttel a volán mögött, a világ legkeményebb és legcéltudatosabb Forma1-es apukája Jos Verstappen, valamint Magyarországon mutatkozott be az ERC-ben a 32 éves szünet után a rallysportba hivatalosan visszatérő Lancia, vadonatúj Lancia Ypsilon Rally4 HF versenyautója. Viszont ami a régi volt, hogy a Veszprém környéki murvás pályák kemény kihívások elé állították és durván megtizedelték a rajthoz álló versenyzőpárosokat.

Az olasz Andrea Mabellini kezdett a legjobban a verseny szombati napján, elképesztően gyors volt, és – ami sok ellenfelének nem sikerült – eközben a technikára is vigyázni tudott. Ezzel a szerencsés kombinációval a Staff House Rally Hungary-n, az eseménydús szombati nap végén ő állt az élen a magyar Európa-bajnoki futamon.

Hat trükkös gyorsasági szakasz várt a Staff House Rally Hungary mezőnyére szombaton, amelyből négyet a Racing Factory olasz versenyzője, Andrea Mabellini nyert meg egy Skoda Fabia RS volánja mögött, így 10.6 másodperces előnnyel vezetett Roope Korhonen és 30.8 másodperccel a verseny tavalyi győztese Simone Tempestini előtt.

Mabellini a második szakasz megnyerése után vette át a vezetést, és attól kezdve ki sem adta a kezéből, pedig neki is akadt egy kis gondja: a Kislőtéri szakaszon egy hatalmas ugrató utáni földet érésben alaposan megütötte magát a navigátora, Virginia Lenzi. Az erős hátfájdalommal küszködő navigátornak, annak ellenére, hogy folyamatos ápolásra szorult persze esze ágában sem volt feladni a harcot vezető pozícióból – valódi harcosként, fegyelmezetten folytatta.

„A csapat remek munkát végzett, mert az autó nagyon jól működött, és elég gyorsak is voltunk, ahhoz képest, hogy tavaly július óta nem versenyeztem murván. A tempó nagyon magas, és rengeteg kilométer vár még ránk holnap, de természetesen megpróbálunk nyerni, hiszen van rá esélyünk. A navigátorom, Virginia jobban van a délelőtti nagy becsapódás után, köszönhetően a Fit4Race szakembereinek – meglátjuk, mi lesz holnap.” – így értékelve a napot az olasz versenyző.

Roope Korhonen 4,0 másodperccel Mabellini mögött kezdte a szombati második kört, ám úgy tűnt, a győzelmi esélyei csökkennek, amikor Jon Armstrong porában volt kénytelen autózni, az ír ugyanis defektet is kapott, és megállt kereket cserélni. Korhonen 29.5 másodpercet veszített, ám később jóváírták az idejét, így visszakapaszkodott a második helyre.

„Tiszta és jó napunk volt, elkerültük a hibákat és elkerültek minket a nagyobb problémák, ami egyáltalán nem volt könnyű ilyen nehéz szakaszokon – különösen a második körben, amikor bármelyik méteren lehetett defektet kapni – mondta Korhonen. – Az volt a titok, hogy kicsit lassabban kellett menni, és betartani, amit felírtunk. A csapat jó munkát végzett, a gumik is jól bírták.”

A verseny tavalyi győztese, és a napot éllovasként kezdő Simone Tempestini a harmadik helyről várhatta a folytatást: „Nagyon jó nap volt, jó szakaszok – élvezem a versenyt. Örülök, hogy gond nélkül megúsztuk ezt a hosszú napot, az a terv, hogy a folytatásban is így maradjon, és ugyanígy szerepeljünk, vagy még jobban!”

A magyarok közül szombaton hárman voltak a top tízben, közülük is a legjobb a nyolcadik László Martin: „Problémamentes napon vagyunk túl, elkerült minket a defekt és a gondok is, remélhetőleg így is folytatjuk – mondta László. –  A top tízes helyezést aláírtam volna a verseny előtt. A kedvenc pályám ma a Kislőtér volt, bár ezt is óvatosan kell kezelni, mert akkorákat ugrottunk a második körben, hogy az egyik leérkezésnél Vityának úgy megütődött a gerince, hogy alig kapott levegőt, alig tudta mondani az itinert, de azért persze mondta. Holnap még egy elég hosszú nap lesz, sokat lehet nyerni és veszíteni is, remélem, velünk az előző történik majd.”-mondta akkor még reménykedve.

Német Gábor, aki elsősorban a HUMDA ORB magyar bajnoki pontversenyére koncentrált, az ERC-értékelés kilencedik helyén állt a szombati nap végén: „Ezek a pályák könnyen megtizedelik a mezőnyt – hála Istennek velünk minden rendben volt. Egy felnink eltört a második hegyesdi gyorsaságin, de megúsztuk – jó lenne, ha ez a jó széria holnap is kitartana. Összességében próbáltunk ma beosztással menni, egy jó közepes tempóban, hogy az autó egyben maradjon a végéig. Alapvetően nagyobb rontásunk nem volt, persze menet közben érzi az ember, hogy hol maradnak bent tizedek, másodpercek, de nem lehetünk elégedetlenek, itt vagyunk az első tízben. Nekünk egyébként is az országos bajnokság számít jobban, arra koncentrálunk.”

Ollé Sándor maga sem gondolta, hogy fel tud zárkózni a tizedik helyre: „Jó napunk volt! Az utolsó körben légüres térben autóztunk, mert vagy felborultak előttünk, vagy a nézőknek volt rumlija, de se előttünk se mögöttünk nem volt autó, és csak mentünk. Az eredményünk elég jó volt, nagyon sokat gyorsultunk, nem gondoltam, hogy ennyire fel tudunk zárkózni. Az egyes, hármas gyorsaságit elfinomkodtuk, az összes többit jó erős tempóban lenyomtuk. Összejött minden, nem volt defektünk, szerencsénk is volt, de itt az is nagyon kell.”

Ollé szombaton is vezette az FIA ERC Master-kategóriát, méghozzá a mezőnyben vitézkedő korábbi Formula–1-es versenyző, Jos Verstappen előtt, aki élete első murvás raliversenyét teljesítette Veszprémben. A holland megúszta nagyobb gond nélkül a napot, és rengeteget tanult – tulajdonképpen ezért jött ide.

„Nagyon sok hasznos tapasztalatot szereztem ma arról, hogyan kell murván vezetni, mert eddig csak aszfaltos tapasztalatom volt nemcsak a vezetés, de az itiner-írás tekintetében is – mondta Verstappen. – Nagyon élveztem ezt a napot, bár nagyon sok időt veszítettem a második kislőtéri szakaszon, mert a porban szinte semmit sem láttam. De ez is a tanulási folyamat része, hiszen négy-öt murvás versenyünk lesz az idén, muszáj ebben is fejlődni. S hogy mi a terv? Hogy befejezzük a versenyt.”

A hazai versenyzők közül sokáig a Skodára visszaváltó négyszeres magyar bajnok Herczig Nobert állt a legjobb pozícióban, ám a második kislőtéri szakaszon defektet cserélt, ami négy percébe került. De ő legalább tudta folytatni, nem úgy, mint a hazai EB futamra az MRF Tyres színeiben a HRT C3-as Citroenjével visszatérő, Csomós Miklós, aki az első és a második szakaszon is defektet kapott. Viszont csak egy pótkerék volt náluk ezért vasárnap csak a szuperrali szabályok szerint jelentős időbüntetéssel folytathatták a versenyt. Hamar kiesett a küzdelemből az idei évre szintén Skodára váltó Turán Frigyes, aki felborult, és bár a szurkolók talpra állították, megsérült az autója és feladni kényszerült a versenyt. Nem volt szerencséje az EB idei nyitófutamán remekül teljesítő háromszoros abszolút magyar bajnok Hadik Andrásnak sem. A szombati utolsó előtti szakaszon kapott dupla defektet.

A vasárnapi zárónap sem szükölködött a drámákban! A magyar versenyzők közül a szombaton legjobban teljesítő László Martin-bán Viktor kettős egy látványos bukás miatt kényszerült feladni a futamot. Az élmezőnyben miután az élen autózó olasz Andrea Mabellini autójának futóműsérülése miatt kiállni kényszerült Roope Korhonen győzelemmel mutatkozhatott be a rali-Európa-bajnokságon – a fiatal finn versenyző hatalmas csatában megnyerte a Staff House Rally Hungary-t, megszerezve ezzel az első nemzetközi futamgyőzelmét.

Roope Korhonen és navigátora, Anssi Viinikka finn hidegvérrel teljesítette az elképesztően kemény murvás szakaszokat, amelyek mind a versenyzőket, mind pedig az autókat rendkívüli módon próbára tették. A finn páros végül 30.1 másodperces előnnyel nyerte meg a versenyt a második helyezett, a korábban magyar bajnoki címet is szerző Mads Østberg előtt.

A cseh Miko Marczyk a drámai fordulatokkal teli zárónap végén a dobogó harmadik fokára állhatott fel, hátránya mindössze 1.3 másodperc volt mentora. Ostberg mögött.

„Nehéz verseny volt, de nekünk tetszettek a pályák, szinte mindegyik más stílusú, abban azonban hasonlítanak, hogy nagyon nagy csatákat vívtunk rajtuk – mondta Korhonen, aki első nemzetközi győzelmét aratta Veszprémben. – Az utolsó gyorsasági, a nagylőtér a szezon egyik legnagyobb kihívása, de ott már nem kellett kockáztatnunk. Nagyon örülök a győzelemnek.”

Korhonen végig lenyűgöző teljesítményt nyújtott, a 13 gyorsasági szakaszból ötöt megnyert, a győzelemhez vezető útja azonban nem volt mentes a drámáktól. A finn a szombati napot Andrea Mabellini mögött zárta 10.6 másodperces hátránnyal, majd a vasárnapi első kör mindhárom szakaszát megnyerve 1.9 másodpercre felzárkózott az olasz mögé.

Korhonen nagy rohamát azonban megtörte a felügyelőtestütet döntése, amelynek értelmében 10 másodperces büntetést kapott lassító-érintésért. Ez azonban nem szegte a kedvét, és a következő szakasz után már ő vezette az összetett értékelést. Ekkor jött a drámai fordulat: Mabellini 26.2 másodpercet veszített egy defekt miatt, így már Korhonen volt jobb 0.7 másodperccel, pedig az ő szakasza sem volt problémamentes. 

Sajnos utóbb kiderült, hogy Mabellini autójának felfüggesztése is csúnyán megsérült, így a szombaton végig vezető olasz a tizenegyedik gyorsasági után a verseny feladására kényszerült. Mindez nemcsak Mabellini nagyszerű menetelésének vetett véget, hanem azt is eldöntötte, hogy nem zajlik majd az utolsó méterekig kiélezett küzdelem az első helyért.

A magyar versenyzők közül a Német Gábor, Németh Gergely kettős végzett a legjobb pozícióban, méghozzá az ötödik helyen – a hazai HUMDA ORB értékelésében pedig övék lett a győzelem.

„Kétszer is aláírtam volna, ha valaki a verseny elején azt mondja, hogy legjobb magyarként az ERC top ötben végzek – mondta Németh. – Fantasztikus érzés, igazából még fel sem fogtam teljesen, annyira dolgozik bennem az adrenalin. Az kicsit frusztrált, hogy az utolsó szakasz, a power stage elején, amelyen nyugodtan szerettünk volna átjönni, egy szikla úgy megütötte az autó jobb első kerekét, hogy azt hittem, megint defektet kaptunk. Kénytelen voltam visszavenni, de szerencsére „csak” a felni hajlott el. Küzdelmes, húzós verseny volt, és nyilván ehhez az eredményhez a többiek problémája is kellett – de ez a rali. Nagyon örülünk az eredménynek.”

Az ERC Master-értékelésben (vagyis az 50 év fölötti pilóták különversenyében) magyar siker született: az Ollé Sándor, Ollé Rebeka kettős legyőzte a legkeményebb Formula–1-es apukát, Jos Verstappent, aki ahhoz képest, hogy most először versenyzett murván, figyelemreméltóan gyors volt.

„Elképesztő, hogy ebben a nemzetközi mezőnyben megnyertük a Master-kategóriát! – mosolygott Ollé. – Gyorsan, de biztonságosan autóztunk, úgy érzem, ez a murvás talaj nekünk való – korábban már nyertem itt Veszprémben abszolútban is, és most újra előjöttek az akkori emlékek. Annak idején is a nagylőtéren sikerült megszerezni a győzelmet, így most mondtam a lányomnak: nem finomkodunk, letoljuk rendesen – be is jött. Egyetlen technikai problémánk volt a hétvége során: az egyik ugrató után sziklára érkeztünk, ami szétrepesztette az önindítót – szerencsére ez már csak Várpalota után történt.”

Az első napon defektet kapó, és a kereket a szakaszon kicserélő, emiatt több mint négyperces hátrányba kerülő Herczig Norbert is a top tízben végzett az ERC-értékelésben, még úgy is, hogy az utolsó szakaszon eltört az autója jobb első lengéscsillapítója.

„Az iszkai gyorsaságin eltört a jobb első lengéscsillapítónk, onnantól kezdve kissé vészüzemmódban kellett folytatnunk, az utolsó gyorsaságit is így teljesítettük – mondta Herczig. – Ennek ellenére itt vagyunk, és megkezdtük az idei pontgyűjtést. Bevallom, érezhető volt, hogy két évet kihagytunk, bizonyos helyeken sokkal óvatosabb voltam, mint szoktam lenni. Lépésről lépésre építettük fel magunkat, és hiba nélkül teljesítettük a két napot. Ha technikai problémák nem hátráltatnak, jó eséllyel az első öt között végezhettünk volna – ami parádés eredmény lett volna egy ilyen erős mezőnyben.”

Az FIA ERC kisebb kategóriájában is született egy szép magyar siker: Bertalan Márton Paizs Róberttel az oldalán az ERC3 & Fiesta Rally3 Trophy második helyén végzett a hazai EB futamon.

„Nagyon jól kezdődött számunkra az idei FIA ERC, hiszen a tavalyi évhez hasonlóan ismét 2. helyen értünk célba! Szombat reggel még nem volt meg a megfelelő tempónk, viszont ahogy jöttek a kilométerek, a tempó is kezdett megjönni, aminek nagyon örültünk! Vasárnap a 2. kört sajnos szervó nélkül kellett teljesítsük, de így is tudtuk tartani a helyünket és a tempót. Ezen kívül semmilyen technikai hiba, defekt nem hátráltatott minket egész hétvégén! Összességében elégedettek vagyunk és nagyon boldogok, várjuk és bízunk a mihamarabbi folytatásban!” értékelt boldogan a verseny végén a hazai Peugeot Rally Cup korábbi bajnoka.

Az FIA ERC Rally Európa Bajnokság a svéd, a lengyel az olasz és a cseh fordulókkal folytatódik a nyár folyamán.

STAFF HOUSE RALLY HUNGARY, FIA ERC 2. FUTAM, VESZPRÉM

Abszolút végeredmény: 1. Roope Korhonen, Anssi Viinikka (finn, Toyota GR Yaris) 1:50:30.7, 2. Ostberg, Eriksen (norvég, Citroen C3) 30.1 másodperc hátrány, 3. Marczyk, Gospodarczyk (lengyel, Skoda Fabia RS) 31.4 mp h., …5. Német Gábor, Németh Gergely (magyar, Skoda Fabia RS) 5:17.6 mp h., …7. Ollé Sándor, Ollé Rebeka (magyar, Skoda Fabia Evo) 6:33.9 p h., …9. Herczig Norbert, Ferencz Ramón (Proformance Service, Skoda Fabia RS) 8:24.5 p h.

Friss hírek