Szombaton még láthatták a nézők Bútor Róbertet és Tagai Róbertet a Citroen C3 WRC-vel, de ők vasárnap nem tudtak rajthoz állni. A teszten meghibásodott a hátsó differenciál az autóban, így egy murvára való alkatrészt kellett beépíteni, a vasárnapi szűk szakaszon pedig nem akartak újabb kockázatot vállani, így fájó szívvel ki kellett állniuk. WRC-t így is láthatott a belvárosi szakaszra érkező több tízezer szurkoló, Schubert István a 2021-es Ford Fiesta WRC-vel ment végig a pályán a showtime bemutató autói között.
A Peugeot Kupában is körömszakadtáig küzdöttek egymással a versenyzők. A gyorsaságik végén sokszor csak tizedmásdopercnyi különbséggel értek célba, és az első helyet is egymásnak adogatták a kategória legjobbjai. Végül Zagyva Lajos és Spitzer Gábor nyert, Bertalan Márton és Paizs Róbert lett a második, ifj. Kanyik Antal és Bárdos Péter a haramdik. A szombati nap végén még vezető Határ Attila az utolsó előtti gyorsaságin lecsúszott a pályáról és 17 perces hátránnyal ért célba.
Frissítés: Zagyva Lajos a cél előtt leadta menetlevelét, így Bertalan Márton és Paizs Róbert nyerte a WHB Győr Rally RC4 kategóriáját és a Peugeot Kupát.
A versenyzők nyilatkozatai a célból
Csomós Miklós (1. hely): 2021-ben nyertünk utoljára. Nyerni mindig jó, bármilyen sportágban, főleg ilyen szinten, úgyhogy nagyon örülünk ennek. Nagyon jó, hogy ennyien eljöttek, külön öröm látni azokat a szurkolókat, gyerekeket, akik Mixi pólóban vannak. A hideg kiráz mikor meglátom ezt. Jók voltak a pályák, a belvárosi gyors is nagyon tetszett, hatalmas volt a tömeg, mi pedig próbáltunk úgy autózni, hogy a látvánnyal is élményt adjunk nekik. Óriási érzés azt látni, hogy egy ilyen nagy város befogad minket, és a fiataloktól az idősekig mindenki eljött ész szurkolt nekünk. Ez a verseny is hozott tapasztalatokat, ahogy minden futamon, most is tanultunk az egész hétvégén. A vezetési stílusom is fejlődött, beépítem az itteni tapasztalatokat is, hogy minél gyorsabbak legyünk. A Rally Hungaryn újra hazai közönség előtt versenyzünk, ezt is nagyon várjuk már. Mentünk már ott, ismerjük a pályákat, úgyhogy egy dobogó ott is reális cél lehet, ugyanakkor ismerjük a rallyt, egy defekt, vagy a technika bármikor közbeszólhat, de az biztos, hogy maximálisan felkészülünk és mindent megteszünk, hogy ott is nyerjünk, vagy a dobogón legyünk.
Vincze Ferenc (2. hely, magyar bajnok): 2019-ben is nagyon jó érzés volt bajnoknak lenni, most is fantasztikus. Picit más most, mert egyszer megéreztük már az ízét korábban, de ezt nem lehet megszokni. Év elején ez volt a cél, mindent erre tettünk fel. Tudtuk, hogy nem minden versenyt kell megnyerni, a kiegyensúlyozottság volt a fontos. Minden a terveink szerint alakult, köszönöm a csapatnak a jó autót, a navigátorom is nagyon jó volt, és ez kellett a sikerhez. Persze nehéz volt most taktikusan menni, mert versenyző vagyok és nyerni szeretnék. Ezúttal Mixi előttünk volt, de most a rizikómentes célba érés volt a legfontosabb. Nyíregyházán próbálunk gyorsabban menni, hogy teher nélkül jobban meg tudjuk Mixiéket is, és az Eb mezőnyt is szorítani.
Győrben korábban még sosem jártam, de biztos, hogy vissza fogok majd jönni. Szép város, és jó érzés egy új helyszínen, új pályákon, dobogóval megszerezni a bajnoki címet. Bízom benne, hogy a jövőben is lesz Győr Rally.
Percze Nándor (2. hely, magyar bajnok): Régi tartozásom saját magamnak, hogy megszerezzem a bajnoki címet. Öt magyar bajnoknak navigáltam, és most már én is bajnok vagyok. Épp a korábbi magyar bajnok navigátortársaimtól kapom az sms-eket, hogy „üdv a klubban”, és ez remek érzés. Még nem fogtam fel teljesen, de már nagyon boldog vagyok.
Az, hogy Ferivel értük el ezt az eredményt, talán a legjobb az autóversenyzésben. A fiatalokban ott a hév, a gyorsaság, a reakcióidő, mi öregek pedig vissza tudjuk fogni őket, amikor kell. Ha ez a páros jól tud működni, akkor itt az élő példa, egy bajnoki cím. Volt egy pár helyzet amikor Feri most is bele akart menni Mixivel a csatákba, de sikerült visszafogni, majd a Zemplénben csatázunk.
Velenczei Ádám (3. hely): Végre dobogón ünnepelhetünk ezzel az autóval is. Az első nap nem volt jó, de ahogy megvolt a hiba oka, folyamatosan gyorsultunk. Hittünk az autóban és magunkban. Utána egy űrbe kerültünk, előttünk, mögöttünk messzire voltak, és ekkor a saját tempónkat próbáltuk autózni. Győrben jó volt újra versenyezni, bízom benne, hogy jövőre is lesz itt futam. A pályák szélén sokan voltak, főleg a belvárosi szakaszon. A pályák nekünk néha túl gyorsak voltak, mert nincs hosszú áttételünk, mi 184-et tudtunk menni, a többiek 200 felett is. Ezt talán át kellene majd gondolni, de összességében jó volt a verseny.
A jövőt majd eldöntjük még. Mindig a dobogó a célunk, ha ez elérhető lesz az év végén akkor megyünk tovább, ha nem, akkor lehet, hogy már a jövő évre koncentrálunk.
Zagyva Lajos (Peugeot Kupa 1. hely): Mindig úgy indulunk, hogy nyerünk, az, hogy összejön e, nem mindig garantált. Rendkívül kiélezett volt a verseny, tegnap Marci (Bertalan Márton) nagyon jókat ment, de mégis mögöttünk volt. A mai nap, szinte minden gyorson megvert minket. Nagyon gyorsak a fiatalok, sajnálom Határ Attiláék kiestek, mert ők is ott voltak az elején. A végére maradt egy kicsi előnyünk, és nagyon boldogok vagyunk.