Népes mezőny várható a Székesfehérvár Rallye-n

2024. július 02. | Hírek

Több mint 100 páros nevezett a Székesfehérvár Rallye-ra!

Megjelent a Székesfehérvár Rallye mezőnyének nevezési listája, ez alapján összesen 101 páros nevezett a július 12–14-ei versenyre. A mezőnyben nem lesz ott a Mecsek Rallyt megnyerő Csomós Miklós, aki a hét végén esedékes Észt Rallyn sem indul, mellette Ranga Péter is kihagyja az országos bajnokság negyedik futamát.

A Mecsek Rally másik két dobogósa, a második helyen végző Velenczei Ádám és a harmadik helyen záró, az ORB pontversenyében vezető Turán Frigyes ezúttal is nevezett a versenyre, miként indul a Diósgyőr Rallyt megnyerő Német Gábor is.

Az ORC mezőnyében Bútor Róbert és Tagai Róbert is elindul a Citroen C3 WRC-vel, azonban szokásához híven vélhetően ezúttal is leadja a menetlevelét az utolsó szakasz után, hogy ne raboljon bajnoki pontokat az ORC bajnokság állandó indulóitól.

A meglehetősen szép számú mezőny úgy jött össze, hogy az ORB/ORC-ben 35, az ORB2-ben 23, az ORB3-ban 29, míg a Historic ob-n 14 páros áll rajthoz. Az utóbbiból hiányzik Érdi Tibor, aki a Székesfehérvár Rally időpontjában Ausztriában, a Weiz Rallyn indul.

A Székesfehérvár Rallyt öt év után ismét aszfaltos pályákon rendezik meg, az első végrehajtási utasítás szerint változott a lassítók kialakítása, és a versenyen az elemek érintését nem büntetik.

A nevezési listák az alábbi linkeken érhetők el:

Székesfehérvár Rallye 2024 – ORB1 – Nevezési lista

Székesfehérvár Rallye 2024 – ORB2 – Nevezési lista

Székesfehérvár Rallye 2024 – ORB3 – Nevezési lista

Székesfehérvár Rallye 2024 – Historic – Nevezési lista

 

Friss hírek

2025. évi HUMDA Országos Rally Bajnokságok Hivatalos Végeredményei

2025. évi HUMDA Országos Rally Bajnokságok Hivatalos Végeredményei

Kedves Versenyzőink, Egyesületek és Rajongók! Szívből gratulálunk a versenyzőpárosoknak, és azoknak is, akik a hátteret biztosították az eredmények eléréséhez! A bajnokságok hivatalos végeredményei megtalálhatók a "Bajnokság állása" menüpontban, vagy itt a bajnoki...

Rally licencek szabályai 2026.

Rally licencek szabályai 2026.

Kedves Versenyzők és Csapateveztők! A 2026. évi Rally licencekre vonatkozó szabályzat közelítésre került az FIA rendszeréhez, a módosított előírások az MNASZ honlapján vagy itt olvasható.